HÉSZ XX. (HÉSZ-VPDSZ I.) ORSZÁGOS HORGÁSZVERSENY EREDMÉNYE

horg verseny

Június 5–6. között immár huszadik alkalommal rendezték meg a HÉSZ Országos Horgászversenyt a Lőrintei Víztározón. A 24 órás megmérettetésen az ország különböző pontjairól érkező 27 csapat mérte össze tudását, kitartását és horgászszerencséjét.

A verseny kezdete nem ígérkezett könnyűnek, hiszen június 5-én hűvös, borongós, időnként szemerkélő eső fogadta a résztvevőket. A csapatok azonban a kedvezőtlenebb időjárás ellenére is elszántan kezdték meg a horgászatot. A természet végül kegyesebb arcát mutatta, és június 6-ára már napsütéses, kellemes időben fejezhették be a versenyt a résztvevők.

A rendezvény sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult az MH 47. Bázis Repülőtér (Pápa) és a helyi HÉSZ alapszervezet, akik a teljes helyszíni ellátást és szolgáltatást biztosították. Munkájuk nélkül a verseny ilyen magas színvonalon nem valósulhatott volna meg.

Külön elismerés illeti: 
Kuti Tamást, a helyi alapszervezet vezetőjét,
Vaáry Attilát, az alapszervezet helyettes vezetőjét,
valamint Pál Lászlót, aki már a rendezvényt megelőző napokban is folyamatosan dolgozott azon, hogy a helyszínen minden szolgáltatás, technikai feltétel és ellátás időben, zökkenőmentesen rendelkezésre álljon.

Köszönet illeti továbbá Balogh Tibor tagtársunkat, aki a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének elnökeként segített minket, illetve Horváth Józsefnét és Bákai Jánost, akik a mérlegelés és adminisztráció feladataiban segítették a verseny lebonyolítását.

A verseny teljes időtartama alatt a résztvevőket kiváló szervezettség és vendéglátás fogadta. A csapatok számára gondosan összeállított, bőséges és ízletes vacsora, reggeli és ebéd állt rendelkezésre, amelyről számos pozitív visszajelzés érkezett. A jó hangulatot nagyban segítette a vendéglátók figyelmessége és a háttérben dolgozók lelkiismeretes munkája.

A horgászok számára természetesen a legfontosabb a fogás volt, és a 24 óra során szép eredmények születtek. A verseny végén az Air Force Carp Team magabiztos teljesítménnyel szerezte meg az első helyet, közel 370 kilogrammos összfogással. A dobogó második fokára a Fekete Gyémántok, míg a harmadik helyre a NAVIGÁTOR Carp Fighters csapata állhatott fel.

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek a sportszerű versenyzéshez, a helyezetteknek pedig a kiváló eredményekhez! Köszönet illeti a szervezőket, a segítőket, az MH 47. Bázis Repülőtér állományát, valamint a helyi HÉSZ alapszervezet valamennyi közreműködőjét, akik munkájukkal hozzájárultak a jubileumi XX. HÉSZ Országos Horgászverseny sikeréhez. 

Találkozzunk a következő versenyen is!