Előre egyeztetett „kívánságlista” alapján tanszercsomagokkal segítette a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis állománya az S.O.S. Krízis Alapítvány budapesti intézményében élő, rászoruló gyermekek iskolakezdését.
A katonák és honvédelmi alkalmazottak adományai között volt iskolatáska, tolltartó és tornazsák is, de a legtöbben kisebb-nagyobb összeggel járultak hozzá a tanévkezdéshez. Összefogásuknak köszönhetően a kapott lista legtöbb tételét sikerült biztosítani a gyermekek számára.
Az S.O.S. Krízis Alapítvány tevékenysége rendkívül szerteágazó: segítik a lakhatási gondokkal küzdő családokat, de itt keresnek menedéket a családi erőszak elől menekülők is. A szervezet szívesen várja önkéntesek segítségét, akik részt vehetnek a közösségi terek és az udvar szépítgetésében, felújításában.